Köszöntjük a GD Autókozmetika honlapján.

A Great car Detailing autókozmetikát azzal a céllal hoztuk létre, hogy magas színvonalú autókozmetikai szolgáltatást nyújtson - megfizethető áron, - az autókozmetikát megkereső autó tulajdonosok részére.

A programunkban szereplő nano és nano kerámia bevonatok kialakítása nem csak kivételesen csillogóvá és széppé teszi a kezelt autókat, hanem értékesebbé is. A védőbevonatok által az autó újszerű állapotba kerül, és a ragyogó megjelenése által értékesebb is lesz. A bevonatok hosszú ideig védik a felületeteket, illetve hosszú ideig kifejtik hatásukat, és egy olyan kopó védőbevonatként viselkednek melyek a károsító hatásoknak leginkább ki vannak téve, így a bevonatok alatti felületek nem vagy csak ki mértékben károsodnak
Mániánk a szép, és az újnál is szebben csillogó autó, ezért a munkánk során arra törekszünk, hogy a legjobb eredményt érjük el, és a GD autókozmetikai kezelések után az autó tulajdonosnak átadott autó az újkori állapotánál is szebb és látványosabb legyen. Az autókozmetikai szolgáltatásaink leghangsúlyosabb része, - ami egyben az autóknak a megjelenését is legjobban meghatározza, - a fényezések felújítása. Ezen a területen szeretnénk a legjobb és legszínvonalasabb, szolgáltatást nyújtani, és a lehetőségeket figyelembe véve az adott feladatnál a legjobb eredményt elérni. Kezeléseinkre és a kialakított nano és nano kerámia bevonatokra garanciát adunk, és részletes útmutatást a bevonatok hosszú távú megőrzéséhez.
Állapot megőrző és értéknövelő kezeléseinket céges autó flottákhoz is ajánljuk. Több autó kezelése esetén egyedi kedvezményes árakat adunk. Eladás előtti fényezés felújítást és autóbelső helyreállítást is vállalunk.

PROFESSIONÁLIS AUTÓKOZMETIKAI KEZELÉSEK

A GD autókozmetika professzionális autóápolási kezeléseket tud nyújtani az autóápolás minden részletére:

Fényezés felújítás: gépi 1-6 lépéses gépi polírozás, Fényezés védelem: hagyományos karnauba viaszos, vagy szintetikus nano kerámia védelem, Könnyűfém felni tisztítás: szintetikus nano kerámia védelem, Utastér helyreállítás: bőrtisztítás viaszos vagy nano bevonatos védelem, textiltisztítás nano bevonatos védelem, műszerfal tisztítás ápolás Csomagtartó és motortér tisztítás ápolás. Külső festetlen műanyagfelület tisztítás ápolás, hagyományos és nano védelem. Szélvédő külső belső tisztítás, külső nano bevonatos védelem.

Válassza ki a kívánt kezelést és a szolgáltatási szintet az autó igényének és az anyagi lehetőségnek megfelelően.

KATTINTSON EGY IKONRA HA TÖBBET SZERETNE A KEZELÉSRŐL MEGTUDNI !

Kézi autó mosás
Viaszos lakkvédelem
Felni nano védelem
Utastér tisztítás
Lakktisztítás
Nano kerámia lakkvédelem
Bőr nano védelem
CSOMAGTÉR TISZTÍTÁS ÁPOLÁS
Fényezés felújítás
SZÉLVÉDŐ NANO BEVONAT
Műanyag ápolás
Motortér tisztítás-ápolás
HORPADÁS JAVÍTÁS
BŐR FETÉS
TEXTIL JAVÍTÁS
SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS
SPOT FÉNYEZÉS
Bövebben
Kézi autó mosás

pH semleges hóhab előmosás – Wolf s WS 1F hóhan autó samponnal


pH semleges kézi mosás – Wolf’s WS 1N autósamponnal

Több vödrös kézi mosás mikro szálas szivaccsal

PH semleges tisztítás a gumiabroncsoknál, a kerékjáratoknál, a falcoknál - Wolf ’s WT 1N univerzális tisztítóval

Szárazra törlés a legpuhább és legtöbb vizet felszívni képes autó törölközővel

Bövebben
Viaszos lakkvédelem

A felújított lakkfelület levédése karnauba viaszos védelemmel, - Wolf’s WP 0G folyékony viasszal vagy WP 0W, WP 0B, WP 0F paszta viasszal


3-6 hónapos védelem

Magas fényű, karnauba viaszos vízlepergető bevonat

Bövebben
Könnyűfém felni nano védelem

Lakkozott könnyűfém felnik megtisztítása és nano védelme a Wolf ’s Rim Shield termékével


Felnik többlépéses tisztítása után a nano bevonatat kialakítása
A bevonattal rendelkező felnit könnyű tisztítani, nem ég a felületre a fékpor
A bevonat hosszú időig védi a felni felületét
A gumi felületek Wolf’s Black Out-s védelmet kapnak

Bövebben
Utastér tisztítás-ápolás

Kárpitok alapos mélységi porszívózása


Vizes alapú pH semleges készítménnyel történő szennyeződés eltávolítás a Wolf’s The Multi termékének használatával
Műszerfal tisztítás, ápolás
Szőnyegek kárpitok tisztítása
Bőrbevonatok tisztítása, viaszos bőrápolás a Wolf ’s The Multi és The Revival termékével

Bövebben
Lakktisztítás

A lakkfelület megtisztítása a mosással el nem távolítható makacs szennyeződésektől: levél viasz, bogár maradvány, kátrány, vasrészecskék, a Wolf ’s WL 1C gyurma nedvesítővel és WC 1F lakktisztító gyurmájával


Bövebben
Fényezés védelem nano kerámia bevonattal

A mélységi polírozással előkészített lakkfelület védelme nano kerámia bevonattal, mely 1-5 lépésen kerül kilakításra a Wolf Vegyi Kft fényezést védő nano lakkrendszerével (Shine&Seal, Hybrid , nano paint selant-k felhasználásával)


1-3 év tartósság a választott bevonattól függően
Magas fényű bevonatok, a felületek könnyű tisztíthatósága
Bevonat garanciákat kínálunk
A bevonatokhoz részletes kezelési útmutatás biztosítunk
A kezelt bevonatok kedvezményes mosása, karbantartása vagy ajándék csomag a bevonatok tisztításához, karbantartásához

Bövebben
Bőr nano védelem

Bőrbevonatok megtisztítása és nano bevonatának kialakítása a Wolf’s The Multi és Hiderophobe termékével


A bőrfelület alapos, de kíméletes megtisztítása
A nano bőrbevonat kialakítása
A bevont felületet könnyű tisztítani, és a bevonat védi a bőrt a kopástól

Bövebben
CSOMAGTÉR TISZTÍTÁS ÁPOLÁS

A csomagtartó alapos kiporszívózása, műanyag felületek ápolása a Wolf ’s The Multi, és Black Out termékeivel


A kárpit alapos kiporszívózása, nedves tisztítása
Műanyag felületek tisztítás utáni ápolása

Bövebben
Fényezés felújítás

Fényezett felületek 1-6 lépéses mélységi korrekciós polírozása – Wolf ’s WP G polírozó rendszerével


Finom, közepes és a még kipolírozható mélyebb karcok eltűntetése
Karcok és fényezési hibák speciális lámpával történő felderítése, kijavítása
Fényezés rétegvastagság ellenőrzés
Fényezés narancshéjasságának megszüntetése
A kezelések által új fényezés létrehozása úgy hogy a festékréteg vastagsága nem nő, és nem is csökken számottevően

Bövebben
Üvegkezelés

A szélvédők nano bevonatának kialakítása, a Wolf ’s Glass Guard termékével


Tartós, hosszantartó védelem
Biztonságosabb vezetési körülmények esős időben
Sok esetben nem szükséges az ablaktörlőt használni
Könnyű tisztíthatóság

Bövebben
Külső műanyagápolás

A külső fényezetlen műanyagfelület kíméletes tisztítása és ápolása a Wolf’s The Multi és a Black Out termékével


A műanyag felületek visszanyerik eredeti színűket
A műanyag felületek egy tartós bevonatot kapnak

Bövebben
A motortér tisztítása ápolása

A motortér műanyag és fényezett részeinek megtisztítása és leápolása a Wolf ’s The Multi, Black Out, és a Quickie felhasználásával


A fényezett felületek viaszos védelmet kapnak
A műanyag burkolatokat Black Out-s műanyagápoló védelemmel látjuk el

Bövebben
HORPADÁS JAVÍTÁS

a javítás által nem lesz szükség az elem újrafényezésére


a javítás költsége töredéke egy elem újrafestésének
a javításhoz nem kell az autót több napig nélkülözni
a festékhiánnyal is járó horpadás, spot festéssel javítható

Bövebben
BŐR FESTÉS

a festék javítás a hibára és környzetére korlátozódik


a javítás színben és felület struktúrában is megegyezik az eredeti állapottal
nem szükséges az autót több napra nélkülözni, a javítás 1 nap alatt elvégezhető
a javítást nem igénylő bőrfelületeket megtisztítjuk és viaszos ápolóval ápoljuk

Bövebben
TEXTIL JAVÍTÁS

a javításhoz nem kell az autót több napig nélkülözni


az eredeti textil struktúrát alakítjuk ki
a javítás észrevéthetetlen lesz
a javítást nem igénylő kárpitokat nedves tisztítással újítjuk fel

Bövebben
SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS

a javítás által elkerülhető a szélvédő cseréje


a javítás viszonylag rövid idő alatt elvégehető
a javítás észrevehetetlen lesz a felületen
nem kell a jármúvet egész nap nélkülözni

Bövebben
SPOT FÉNYEZÉS

a festékjavítás a hibára és környzetére korlátozódik


nem növekedik meg a gyári festékréteg vastagság
nem szükséges több napra az autót a letenni, a javítás 1 nap alatt megoldható
gyári színkód szerint végezzük a javítást

AUTÓKOZMETIKAI SZOLGÁLTATÁSOK

Annak érdekében, hogy könnyebben választhasson az autójának és az anyagi lehetőségeinek megfelelő autókozmetikai szolgáltatást 9 különböző szolgáltatási csomagot alakítottunk ki.
A lenti linkeken keresztül további információkat lehet találni az igénybe vehető kezelésekről, illetve ha felhívják Great car Detailing autókozmetikát, munkatársunk örömmel fog beszélni az egyes csomagokról és szolgáltatásokról.

ALAP AUTÓKOZMETIKA

SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGOK:


  • Alap I autókozmetikai kezelések
  • 12.500 Ft-tól

  • Alap II autókozmetikai kezelések
  • 25.000 Ft-tól

  • Alap III autókozmetikai kezelések
  • 35.000 Ft-tól

STANDARD AUTÓKOZMETIKA

SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGOK:


  • Klasszik I autókozmetikai kezelések
  • 40.000 Ft-tól

  • Klasszik II autókozmetikai kezelések
  • 47.500 Ft-tól

  • Klasszik III autókozmetikai kezelések
  • 52.500 Ft-tól

PRÉMIUM AUTÓKOZMETIKA

SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGOK:


  • PRÉMIUM I autókozmetikai kezelések
  • 60.000 Ft-tól

  • PRÉMIUM II autókozmetikai kezelések
  • 70.000 Ft-tól

  • Prémium plusz autókozmetikai kezelések
  • 80.000 Ft-tól

A szolgáltatások árát áfa nem növeli.
A listában szereplő árak tájékoztató jellegűek, a tényleges vállalási díjat az autó tulajdonosával együtt elvégzett autó állapotfelmérés után és a kiválasztott szolgáltatás, vagy szolgáltatások ismeretében tudjuk megadnia jármű méretéhez igazodóan
Céges autóflották kezelése esetén vagy családi tulajdonban levő és több autóhoz igénybe vett szolgáltatás esetén egyedi kedvezményes árat biztosítunk.